Királyok, grófok, püspökök birtoka volt

Balassagyarmatól délre a Nyugati Cserhátban, fekszik. Szécsénke és Kétbodony között helyezkedik el az egész hegységnek vet adó 349 méter magas Cserhát hegy.  Szécsénke már az Árpád-korban is létezett. A község nevének eredetét tekintve többféle nézet is él: Kiss Lajos etimológus a nevet a szláv nyelvből eredezteti, míg Belitzky János szerint avar, illetve avar-bolgár. Véleménye szerint a „szécsén” szó a mongol „szecsen”-nel hozható összefüggésbe, amelynek jelentése okos, bölcs.

Első okleveles említéseikor, a XIII. és XIV. században még eladományozatlan királyi birtok, aztán a török hódoltság kezdetén a 1886-1886-ban Hasszán szécsényi bég hűbér birtokaihoz tartozott, ám a XVIII. század elejére, az 1715-ös összeíráskor már lakatlan. Ám alig telt el harminc-negyven esztendő, újra benépesült, legalábbis ezt támasztja alá, hogy az itt élő földműveseket Szandaváraljával és Herencsénnyel egyetemben eltiltották az erdőirtástól.  A fafeldolgozáshoz kapcsolódó munkák, a deszka-, gerenda- és zsindelykészítés, a hamuzsír-főzés ugyanis virágzottak ezidőtájt a vidéken. Az 1770-es összeírásban már Alsó-és Felsőszécsénkét is megtaláljuk. A község aztán a következő másfél században több földesúr – Széchenyi Ferenc, a Semberyek, Baloghy László majd Balás Lajos rozsnyói püspök – kezén is megfordult. A két háború után a falut elérte a téeszesítés, ami, akárcsak máshol, igen hátrányosan befolyásolta a mezőgazdasági tevékenységet, akárcsak az urbanizáció. Sokan elvándoroltak, vagy ingázniuk kellett a közeli nagyobb települések munkahelyeire, Rétságra, Romhányba, Gyarmatra.

A község egyetlen műemlék jellegű műtárgya a 1797-ben széles kőalapra épült, késő barokk kőkereszt. Az országos Kék túra útvonal is áthalad a környéken.

The village of Szécsénke is situated near mount Csehát (349m) wich gives name to whole Cserhát mountains. It is only accesseible by road. In the 13^th and 14^th century the village  and itg neighbohood was a roly estate. In th 16^th century the village was burnt down allmost entirely by the Turkish troops and bacme uninhabited. After it had been repopulated, it belonged to the Széchenyi, Sembery, Baloghy families, then later to the bishop of Rozsnyó. The main source of living was timber industry, agriculture and anima husbandry.

(Forrás: Magyarország kisrégiói 12/1 CEBA kiadó 1999)